Get Adobe Flash player

GyermekkórusA Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában 40 éve működnek ének-zene tagozatos osztályok, melyeknek elsődleges célja Kodály koncepciója szerint zenei alapműveltséggel rendelkező, zenét szerető fiatalok nevelése. A kóruséneklés a teljes értékű és olykor életre szóló zenei élmény mellett a közösséghez való alkalmazkodást, a másokért érzett felelősséget, a kemény, de eredményes munka örömét is megtanítja a gyerekeknek. A zenei osztályok tanulóiból alakult 40 éve a Kodály Zoltán Gyermekkórus. Hosszú időn át Rohonczi Andrea tanárnő vezetésével aratta az együttes sikereit belföldön és külföldön egyaránt.

1989-ben Juhászné Zsákai Katalin került az együttes élére. Vezetése alatt az Éneklő Ifjúság Minősítő Hangversenyeken rendszeresen elnyerték az "Év Kórusa" kitüntető címet.. Fellépnek a város kórushangversenyein, egyéb városi rendezvényeken, ünnepségeken.Juhászné Zsákai Katalin

Számos alkalommal működtek közre a Szolnoki Filharmónikus Zenekar oratórikus koncertjein. Többször énekelték Kodály: Psalmus Hungaricus című művének gyermekkari szólamát. 2000-ben alkalmuk nyílt Selmeczi György: Tisza oratóriumának, és Orbán György: Te Deum c. művének ősbemutatóján közreműködni.

A finnországi testvérvárosunk, Riihimaki zenei általános iskolájával, az Eteleinen Kouluval 1989 óta folyamatosan ápolják a kapcsolatot. Öt alkalommal koncerteztek Finnországban,1997-ben Lengyelországban, Lublinban, 2002-ben pedig Bajorországban képviselték városunkat.

Nemzetközi versenyeken is gyakran szerepelnek: voltak Várnában, három alkalommal a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen a Pesti Vigadóban, és kétszer a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen. Legjobb eredményük Debrecenben IV. helyezés és a Művészeti Tanács különdíja, Budapesten két Musica Mundi Ezüst és két Arany Diploma. 2001-ben és 2003-ban 2005-ben és 2008-ban nagy sikerrel vettek részt a komlói Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválon, 2002-ben Székesfehérváron az Alba Regia Gyermekkari Találkozón, és a kecskeméti Kodály Zoltán Iskola jubileumi Kodály Emlékhangversenyén.  A Grazban 2008-ban megrendezésre került World Choir Games elnevezésű kórusolimpián két kategóriában ezüstérmet nyertek. 2006-ban és 2008-ban a nyíregyházi Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválon Arany diplomát kaptak. Komló 2010-ben a Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválon elnyerték a fesztivál Nagydíját, a Polifónikus kategória I. díját és egy különdíjat  kortárs mű bemutatásáért. A Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen  2011. április 1-én  folklór kategóriában Arany I. Diplomát kaptak.

Facebook